Mari és Taija pálinkát visz haza ajándékba

A két szakács tanuló (Taija balról, Mari jobbról) - a Lenonardo da Vinci mobilitási program keretében - a finnországi Kokemäki szakképző iskolájából érkezett Békéscsabára. Háromhetes szakmai gyakorlatukat a Holsten étteremben töltötték, munkájukat az oktatók, a fogadóhely és a BéKSZI vezetői értékelik, majd Europass igazolványt kapnak. Szombaton már utaznak haza.

A lányokat magyarországi tapasztalataikról kérdeztem. Angolul beszélgettünk, Taija Lähtölä vállalta a szóvivő szerepét, és tolmácsolta Mari Järveläinen szavait is. Mindketten 19 évesek, és Kiukainen városból járnak a közeli Kokemäki szakképzőjébe. - Mindenki nagyon kedves, barátságos, segítőkész velünk az étteremben, a munkánál, az iskolában, mindenhol, amerre csak jártunk. Hogy tanultunk-e új fogásokat? Igen, a sajttal, sonkával töltött steaket meg pulykát panírozva eddig nem ismertük. Újdonság volt, hogy a sültek mellé savanyított kisdinnyét szolgáltak fel, ezt a gyümölcsöt mi még csak édesen ettük. Nem volt ismeretlen számunkra, hallottunk már róla, és nagyon ízlett a levesek közül a gulyás – sorolta a tapasztalatait Taija.
Reggel nyolctól 11-12 óráig dolgoztak, utána alkalmuk nyílt városnézésre, a nevezetességek megtekintésére, Békéscsabán kívül Gyulán jártak. Szívesen vásároltak, a shoppingolásban nagyon élvezték, hogy sok mindent olcsón meg tudtak venni. Ajándékba pálinkát visznek haza, annak biztos örülni fognak otthon.
 

Kérdésemre, hogy nem volt-e, nincs-e honvágyuk, Mari mutatja két ujjával, hogy kicsit. Persze, ennyi idő után már hiányzik a család, a barátok, az iskolatársak, bár minden este beszélgettek a facebookon.
Kiderül, hogy hazaérkezésük után, hétfőn reggel már iskolába mennek; és nemcsak ők várják, hogy újra otthon legyenek, hanem osztálytársaik és oktatóik is nagyon számítanak rájuk és a magyar ízekre. Az a szokás ugyanis, hogy azok a fiatalok, akik hazatérnek a szakmai gyakorlatról, a külföldi ízekkel, ételekkel egybekötött élménybeszámolót tartanak. Mari és Taija most magyaros ételeket fog feltálalni.
 

Harmadik évfolyamra járnak, ez tehát az utolsó évük. Májusban szakvizsgáznak.
- Az iskola befejezése után hogyan tovább? – érdeklődöm a két lánytól. Taija elmondja, hogy ő már most is dolgozik egy élelmiszerboltban, de nem akar ott megöregedni. Álma, hogy egyszer egy ötcsillagos étterem séfje lehessen. Tisztában van vele, hogy addig még világot kell látnia és nagyon sokat kell tanulnia. Mari valószínűleg pályát módosít. Nem bánja, hogy megtanult jól főzni, de inkább nővér szeretne lenni. Faggatom, hogy gyerekeket vagy időseket ápolna-e szívesebben. Azt feleli: a gyerekek aranyosak, de mindenkin akar segíteni.
A nyelvtudás, egy világnyelv ismerete nekünk, finneknek, magyaroknak különösen fontos, ebben megegyezünk, Mari is bólogat. Aztán szót váltunk még a finn-magyar nyelvi rokonságról, hasonló hangzású szavakat keresünk. Először az angol kifejezést mondom, Taija a finn megfelelőjét, aztán megint én a magyart, a hasonlóság egyértelmű.
Mesélik, meglepődtek, amikor az étteremben tanuló mentoruk, Márk finnül szólalt meg; aztán megtudták róla, hogy anyukája Finnországban dolgozik. Tapasztalatuk szerint a fiatalabbak inkább beszélnek nálunk angolul, mint az idősebbek, akik a nyelvismeretet mutogatással próbálják pótolni. Taija mondta még, hogy apukája kérésére térképet vásárolt az egyik könyvesboltban, és nagyot nézett, amikor az eladó finnül szólt hozzá.
A gyakorlat során a külföldi tanulók a BéKSZI Zwack tagiskolájában folyó oktatásba is bepillanthattak.

- Ajánljátok-e majd otthon a társaitoknak, hogy menjenek külföldi szakmai gyakorlatra? – kérdezem a lányoktól.
- Igen. Új ismereteket lehet külföldön szerezni, hasznos dolog betekinteni egy másik ország kultúrájába, konyhájába, oktatásába, más népek szokásaiba. Nagy élmény, hogy új barátokat szerezhetünk, és természetesen a nyelvgyakorlás is fontos – állítja Taija.

Kellemes napokat, jó utazást, álmaik megvalósításhoz pedig sok sikert kívánva búcsúzom el a lányoktól.
 

Niedzielsky Katalin