![]() |
![]() |
![]() |
![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
||
Egészségnevelés a BéKSZI-ben
Sikeres évet zárt a BÉKSZI az egészségnevelés terén is. Több pályázat segítségével változatos programok követték egymást a tanév során a tagintézményekben. Ezek közül a legjelentősebb az Szociális és Munkaügyi -, valamint az Oktatási és Kulturális Minisztérium közös megbízásából az ESZA Kht. által támogatott egészségfejlesztési, drogmegelőzési tevékenység volt.


Az egészségnap–sportnap rendezvényei voltak a legszínesebb, legmozgalmasabb események. >> (képgaléria) <<
A Trefortban az ezévben beindított α kör kétheti rendszerességgel kínálta programjait, melyek egyre látogatottabbak voltak. >> (képgaléria) <<
A tanulók mindegyike az SOS Egyesület szakemberei, ill. az iskola pedagógusa által vezetett drogprevenciós foglalkozásokon vett részt. Nagyon fontos a kellő tájékoztatás, hiszen a különböző helyekről szerzett ismeretek és információk rengeteg tévképzetet is hordoznak. Igyekeztünk, felhívni a figyelmet az osztályközösség fontosságára és az ebből fakadó erőforrásokra. Az nagyobb korosztályoknál lehetőség volt gyógyult kábítószeresekkel való kötetlen, de mégis irányított beszélgetésre.
Jó visszajelzések érkeztek a MI-ÉRTÜNK Egyesület keretében megvalósult Élményszínház és Beszélgetőkör résztvevőitől is.
Jövőre megújulva, kibővítve folytatni szeretnénk mindazt az egészségfejlesztést szolgáló programsort, ami kedvelt, sikeres és hasznos volt.
Tuskáné Papp Erzsébet
főigazgató-helyettes















